Az intézetünk által működtetett folyosó galériában ismét jelentős érdeklődésre
számot tartó kiállítást rendezünk februárban.
.jpg)
A által működtetett szervezésében immár második alkalommal hirdették meg a PsychArt24 festőmaraton
programsorozatát a tavalyi év őszén. Mint arról korábbi cikkeinkben a jelentős érdeklődéssel kísért eseményen számos művész alkotott együtt egy
napon keresztül a különböző pszichiátriai betegségekkel küzdőkkel. A változatos,
rendkívül érdekes kiállítási anyag egy része lesz látható a Főpolgármesteri Hivatalban,
az Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály folyosóján berendezett galériában.
A kiállításon megjelent műveket a tárlatot követően, egy másik helyszínen elárverezik,
az így befolyó összeg biztosítja a művészetterápiával is foglalkozó alapítvány
további működését.
.jpg)
Az ArtBrut csoport galériájában folyamatosan változó kiállítási anyagot tekinthetnek
meg az érdeklődők, ahol gyermekeknek, diákoknak is szerveznek múzeumpedagógiai
órákat.
A városházi kiállítás előre láthatólag március elejéig tekinthető meg.
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a tárlat megnyitójára!
(A beléptetéshez személyi igazolvány szükséges.)
Varga Ferenc
pedagógiai szakértő
művészetek