Október folyamán 25 általános iskolai tanuló és 321 középiskolás diák vett részt
az EU-Órák foglalkozásain. Az általános iskolások e hónapban az EU Kultúra órának
voltak aktív részvevői, míg a középiskolai korosztály e foglalkozás mellett az
EU-Mix, az EU-Karrier, valamint a Pályaorientációs beszélgetés témakörét is választotta.
A részvevők elégedettségét felmérő kérdőívre adott válaszokat a foglalkozások
minősége és témája szerint vizsgáljuk.
Az általános iskolásoknak sok újdonságot adott a program, melynek munkaformája is újszerűnek, de egyre
természetesebbnek számított körükben.
1. ábra. A foglalkozások témája, időtartama
A megoldandó feladatokkal szívesen foglalkoztak, több mint 60%-uk szeretett volna
több időt fordítani erre. Igen örömteli az is, hogy a legtöbbször délutánra eső
időpontok ellenére sokan eljönnének újabb foglalkozásokra is. Ebben nagy szerepe
volt az érdekes feladatoknak, a csoportmunkának csakúgy, mint a foglalkozásokat
tartó kollégák felkészültségének.
Az egyes kérdésekre adott válaszok tekintetében a nyolcadikosok kritikusabbnak
bizonyultak alsóbb évfolyamos társaiknál, ám a csoportmunkában ők is szívesen
és aktívan vettek részt. Fontos jelzés, hogy a csoporton belüli együttműködést
is kritikus szemmel figyelték a diákok, és nem találták olyan szintűnek, mint
saját részvételüket a csoport munkájában.
2. ábra. A foglalkozások minősége
A középiskolás korosztály összetételét tekintve a 12-13. évfolyamosok a részvevők több mint a felét tették
ki októberben.
3. ábra. A középiskolás korosztály összetétele évfolyamok szerint
A foglalkozásokat látogató lányok aránya – mint általában a fővárosi középiskolákban
– magasabb volt a fiúkénál.
4. ábra. A foglalkozásokat látogató középiskolások megoszlása nemek szerint
A középiskolások 91%-a tartotta hasznosnak a foglalkozásokat a megszerzett új
ismeretek szempontjából, és 82%-uk szeretne újabb foglalkozásokon részt venni,
az igény tehát nagy.
5. ábra. A foglalkozások hasznosságának megítélése
A középiskolások számára felkínált négy téma közül a legsikeresebbnek a pályaorientációs
megbeszélés mutatkozott, legkevésbé pedig az EU-Mix foglalkozások keltették fel
az érdeklődést. Ezt elsősorban a feladatok változatosságának és a jövőbeni hasznosíthatóságnak
a megítélése mutatta. Átlag feletti elismertségű az EU-Karrier foglalkozás, és
csaknem az átlaggal egyező eredményű az EU-Kultúra program.
6. ábra. A foglalkozások tartalmi mutatói
Az oktatók felkészültségét kimagaslóan jónak ítélték meg a tanulók, magasabb
átlagúnak, mint az általános iskolások. A csoportmunkában való részvétel témától
függetlenül magas volt, és ez mutatta a legkisebb eltérést is a különféle témák
tekintetében.
Az alábbiakban témánkénti bontásban mutatjuk be összehasonlító grafikonjainkon
a foglalkozások tartalmi mutatóit. Az értékelés az ötfokozatú skálán történt.
7. ábra. A feladatok változatosságának, érdekességének megítélésére adott válaszok
megoszlása
8. ábra. A foglalkozást vezető felkészültségének megítélésére adott válaszok
megoszlása
9. ábra. A tanultak jövőbeni hasznosíthatóságának megítélésére adott válaszok
megoszlása
10. ábra. A csoport munkájában való részvétel mértékének megítélésére adott válaszok
megoszlása