2010. május12-én a már hagyományos szakmai napunkon az SzMM Esztergomi Gyermekotthonba
látogattunk. A program szervezője Pleyerné Lobogós Judit pedagógiai szakértő volt.
Az intézmény vezetője, Szódáné Csatka Judit szeretettel mutatta be a gyermekotthont.
Beszámolójának néhány részletét idézzük:
Az intézményt ötvennyolc éve alapították. Többszöri átszervezés után jelenleg
speciális gyermekotthoni ellátást nyújtanak lányok számára. Az Országos Gyermekvédelmi
Szakértői Bizottság javaslata alapján a gyámhivatali határozattal kerülnek ide
az ellátottak. A gyerekek átlagosan két évet tartózkodnak az intézményben. A jelenlegi
feltöltöttség nem teljes, ugyanis 64 férőhely biztosított. Az elhelyezettekkel
speciálisan képzett szakemberek (szociál-, pszicho- és gyógypedagógusok) foglalkoznak.
Feladatuk a súlyos beilleszkedési és magatartási zavarokkal küzdő 10-18 éves
korú lányok korrekciós nevelése, oktatása, képzése.
A gondozottak az otthonban családiasan kialakított 8 fős közösségben élnek. Csoportonként
5 szakember lát el nevelési-gondozási feladatokat egyénre szabott terv alapján.
Céljuk:
- a speciális fejlesztési tevékenységek hatására képessé váljanak az alapvető
emberi és társadalmi normák, szabályok betartására,
· olyan ismereteket és tudást szerezzenek, amelyek birtokában az átmeneti
elhelyezés után további tanulmányokat folytathatnak,
· modellt nyújtanak, hogy a későbbiekben elfogadható emberi és családi
életet élhessenek, hangsúlyos az anyaszerepre való felkészítés.
A nevelési folyamat fontos eleme a növendékek rendszeres ön,- társ- és nevelői
értékelése. Motiválja őket a siker, az elismerés. Jutalmazásra bevált náluk a
pénzt helyettesítő zseton.
Az oktató-nevelő munka a gyermekotthon belső iskolájában délelőttönként folyik.
A sajátos személyiségzavarokkal bíró, ismeretbeli lemaradásokkal, tanulási nehézségekkel
küzdő tanulókat speciális módszerekkel és eszközökkel zárkóztatják fel. Segítik
pályaválasztásukat, az elbocsátás utáni további tanulmányi és munkába állási esélyüket.
Korszerűen felszerelt tantermekben tanulnak, gazdag állományú könyvtárral rendelkeznek.
Szakiskolai oktatás a főzés, háztartásvezetés, vendéglátás és az agrár szakterületen
működik.
A délelőtti iskolai munka után, délután a lakásotthonokban csoportszintű kötött
foglalkozások (értelmi, erkölcsi, mentálhigiénés) a családi életre való felkészítést
célozzák.
Szabadidejükben változatos, kreativitást fejlesztő programban vehetnek részt.
A tehetséggondozásra nagy hangsúlyt fektetnek. Rendszeresek a különböző versenyek,
vetélkedők. A kiállítások anyagát a gyermekek munkái adják. Az egészséges életmódra
nevelés részét képezi a különböző sportfoglalkozás, kertgazdálkodás.
Meggyőződtünk arról, hogy az otthonban élőkkel jó felkészültségű, emberszerető,
toleráns kollégák foglalkoznak.
Mottójuk, Mérei Ferenc gondolatai alapján:
„Hisszük, hogy a nevelést az atmoszféra határozza meg, az a légkör, amelyek személyes
növekedést elősegítő erői, töltései a pedagógus személyiségéből és a növendékével
való kapcsolatból erednek, nemcsak szellemi világosságot, hanem a fejlődéshez
szükséges biztonságnak és elfogadásnak a melegét is sugározza…”
A programunkban délutánra városnézést terveztünk Pohl Hedvig esztergomi pedagógus,
ifjúságvédelmi felelős kalauzolásával. Sajnos az időjárás közbeszólt (szakadt
az eső), ezért kocsijából gyönyörködhettünk a város nevezetességeiben. Köszönet
az egész napos gondoskodásért.
Kellemes és hasznos volt az utazás, az együtt eltöltött idő, a finom ebéd, a
szakmai feltöltődés.
Unginé Márta M. Gyöngyi
szaktanácsadó
V. ker. Pedagógiai Szolgáltató Központ