A gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök soron következő találkozójára - azt is
mondhatnánk munkaközösségi értekezletére – 2010. március 3-án került sor a Vas
utcában.
A téma „A pártfogói felügyelet módszerei, eszközei, külső kapcsolatrendszere”
volt. Ezt a szerteágazó, de a fiatalra megkülönböztetett figyelmet fordító munkát
a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Pártfogói Felügyelői Szolgálat csoportvezetője,
Vékonyné Róka Judit, és munkatársai mutatták be, hozta közelebb hozzánk.
Ezen a délutánon olyan értékes információk birtokába jutottunk, amelyeket a munkánk
során felhasználhatunk, kamatoztathatunk. Sajnos, egyre többször fordul elő, hogy
egy –egy tanulónk pártfogói felügyelet alá kerül, ez a rendszer azonban ezeknek
a fiataloknak egy új lehetőséget mutat meg, egy új ablakot nyit nekik a világra.
Ezeket a gondolatokat igazolta az is, hogy nagyon sok kérdésünk volt az előadókhoz,
és magunk között is kisebb viták alakultak ki.
Köszönet ezért a délutánért is!
Kövesdiné Darabos Katalin