Kiírásra került az a „Tehetséggondozó” pályázat, amely az elmúlt években lehetőséget
teremtett a szokásos SZAKE versenyek megtartására.
A pályázat februári beadási határideje után körülbelül egy hónappal várható döntés,
tehát a versenyek végleges meghirdetésére csak ezek után kerülhet sor. A végleges
versenykiírás és a versenyekre érvényes jelentkezés a www.szake.suli.hu oldalon lesz elérhető március közepétől.
A felkészülést segítendő ezúton tájékoztatunk minden érdeklődőt a versenyek várható
témájáról.
A „Magyarország az én hazám” versenyben a téma a Dunántúl.
Az „Európa vetélkedő"-nél kiemelt téma Lengyelország. Ehhez már előre is javasolt forgatni a következő
könyveket:
- Lengyelország útikönyv;
- Földeák Iván: Az én Európai Unióm (Korona Bp.), amit január elején minden iskola
megkapott a Miniszterelnöki Hivataltól néhány példányban
- Kaposi-Száray: Történelem IV. Nemzeti Tankönyvkiadó.
„Örökségünk’48” verseny kötelező irodalma változatlan. (Lásd a 2010/11-es évi kiírást)
Mindhárom versenyben az idő rövidsége miatt csak egy internetes elődöntő lesz, a döntőre a tervek szerint május 15-30. között kerülhet sor.
Hasonlóan pályázati pénzből kívánják meghirdetni a Diákszínjátszó Fesztivált is. Ennek tervezett helyszíne Gyomaendrőd. A várható időpont 2012. április 15.
és május 30. között lesz.
A SZAKE előzetes tárgyalásokat folytat az OFI munkatársival, hogy egy, az általuk
szervezett és anyagilag teljes összegében támogatott akkreditált pedagógusképzést javasolhassanak az egyesületet támogató iskoláknak és a pedagógusoknak. Ennek
részleteiről hamarosan külön levélben értesítik az iskolák vezetőit, illetve a
kollégákat.