A program mind intellektuálisan, mind emocionálisan meghatározó élményt nyújtott a résztvevőknek.
Az előadók személyében a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók szabadidőben történő integrált nevelésének ügye iránt elkötelezett, azért tenni akaró és tenni tudó szakembereket ismerhettünk meg.
Lelkesedésük, szaktudásuk, szakmai elhivatottságuk magával ragadta a nagy számú hallgatóságot - közel 200 résztvevő volt -, akik kíváncsiak voltak más intézmé-nyek jó gyakorlataira, hogy saját intézményeikben felhasználják a megismert lehetőségeket.
Megható élményt nyújtottak a szereplő gyermekek, fiatalok, akik a Csalogány Énekkar és Zenekar, a pilisi „Jó testvérek, jó barátok” tánckar és a PKSE és SOFI sportolóiként a judo bemutató részesei voltak.
A konferencia zárásaként a Világjátékok győzteseit, az Európa bajnokokat és a
Speciális Olimpia bajnokait ünnepeltük.
Szívet melengető volt az az őszinte öröm, meghatottság, amely mind a szereplőket, mind a hallgatóságot a hatalmába kerítette.
A konferencián elhangzott előadások, bemutatók mind azt bizonyítják, hogy mind a sajátos nevelési igényű, mind a nem sajátos nevelési igényű gyermekek,
fiatalok érzelmi és szociális intelligenciája fejlődik a közös élmények átélésével, amit akár a sportban, akár a művészeti tevékenységben tapasz-talnak meg.
Nagy öröm volt látni a sok elhivatott gyógypedagógus és nem gyógypedagógus kollégát. Biztosak vagyunk abban, hogy személyükben a sajátos nevelési igényű tanulók szabadidőben
történő integrációjának lelkes híveivel találkoztunk ezen a nagy sikerű műhelykonferencián.
A program sikerét bizonyítva tekintsék meg a rendezvényről készült képeket.
A konferencia programja >>
Dr. Janza Károlyné
pedagógiai szakértő, osztályvezető