Az országos tanulmányi versenyen középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók nevelését-oktatását
ellátó általános iskolák azon 5-8. évfolyamos tanulóiból álló csapatai vettek
részt, akik megnyerték a regionális, megyei versenyeket.
A vidékről érkező csapatok már csütörtök délután elfoglalták szálláshelyüket,
amelyet az intézmény diákotthoni intézményegységében biztosítottak a számukra.
Tartalmas programmal kedveskedett a rendező intézmény a vendégeknek. Az érkezés
napjának délutánján a Csodák Palotájában tettek látogatást, este további élményként
az iskola uszodáját vehették birtokba, majd filmvetítés következett.
A résztvevőket másnap reggel fél kilenckor Burján Lászlóné igazgató asszony köszöntötte.
A versenyt az Oktatási Hivatal munkatársa, Dr. Mikecz Pálné gyógypedagógiai szakértő,
a zsűri elnöke nyitotta meg.
A rendezvény mottója Keresztúry Dezső Gyermekek nevében című versének részlete volt:
"Beszélj velem úgy, mintha felnőtt lennék!
Játssz velem úgy, mintha gyerek lennél!
Bízz bennem! Adj nekem feladatot,
majd meglátod, milyen ügyes vagyok."
A különböző feladatok megoldása a tanyával, a táborba készülődéssel, a tábori élettel, a tábori programokkal
volt kapcsolatos.
A verseny témakörei is erre épültek:
1. Sporttáborba utazunk
Hátizsákkal a háton, akadályok leküzdése az erdei iskolában.
2. Gondoskodunk magunkról!
Főzés. Magyaros ételek, olcsón, gyorsan,
3. Ápoljuk testünket!
Az emberi test részei. A tisztálkodás folyamata, sorrendje, eszközei. Általános
higiéniai szabályok. Balesetvédelem.
4. Tegyük otthonossá táborunkat!
Kép készítése természetes anyagokból.
5. Sportolunk. Teremhoki-mérkőzés. (Floorball)
A tanulók 5 fős csapatokban versenyeztek. A különböző helyszíneken kedvesen fogadták
őket a zsűri tagjai, akik az intézmény pedagógusai és a fővárosi gyógypedagógiai
intézmények vezetői, igazgatói voltak.
Jó volt látni, megtapasztalni a tanulók együttműködését, felkészültségét, lelkesedését és azt, hogy élvezettel oldották meg a változatos, játékos, cselekedtető feladatokat. Ez felkészítő tanáraik kompetens, áldozatkész munkáját dicséri.
Az izgalmakkal teli délelőtt után a nap eseménydús programokkal folytatódott. A gyermekek, tanulók látogatást tettek a Magyar Nemzeti Bankban és az Országházban is. Kipróbálhatták a fővárosi közlekedési eszközöket, a metrót, a villamost, amin többen még soha
sem utaztak. A zsúfolt napot este diszkó zárta.
Szombaton reggel került sor az eredményhirdetésre. A jól felkészített csapatok között igen szoros verseny alakult ki.
A Csalogány Iskola, mint az országos tanulmányi verseny megrendezésére kijelölt intézmény,
egy „vándorserleget” alapított a versenyt „megálmodó” Koncz Dezső tiszteletére. A serleget ezután a mindenkori
első helyezett csapat kapja, amit a következő országos versenyig birtokolhat a
vele járó cím használatával együtt.
Ezt a következő országos megmérettetésig a győri Bárczi Gusztáv Óvoda és Általános
Iskola teheti meg.
A XXVI. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Versenyen részt vevő csapatok elért helyezései a gyógypedagógiai
intézmények székhelye szerint:
- GYŐR
- KÖMLŐD
- OLD
- Girincs
- Hódmezővásárhely
- Nyírbátor
- Budapest
Az első három helyezett csapat közösségi ajándékot kapott, de minden részt vevő tanuló tárgyjutalomban részesült az elismerő oklevélen kívül.
Gratulálunk a részt vevő csapatok tagjainak, a felkészítő gyógypedagógusoknak, és a szervezésben,
rendezésben részt vevő intézmény vezetésének, munkatársainak!
Konczné Juhász Andrea
gyógypedagógiai szaktanácsadó