Feladatuk 5-fős csoportokban egy vállalkozási ötlet bemutatatása volt, melyet
szakmai zsűri értékelt, sőt, amennyiben megvalósíthatónak tartják a kezdeményezést,
anyagiakat sem kímélve segítik az ifjú vállalkozók első lépéseit.
A Pályaválasztási és Pszichológiai Tanácsadó Osztály vezetője örömmel tett eleget a meghívásnak, hogy vegyen részt a rendezvényen.
Tette ezt azért, mert két éve rendkívül jó együttműködésben dolgozik az Osztály, az Ifjúsági Integrációs Szolgáltató Iroda és a M.I.C.E. Program - az Osztály több dolgozója tartott már előadást a M.I.C.E képzési programjában
résztvevő fiataloknak a Corvinus Egyetemen.
Tette ezt szakmai kiváncsiságból is, mivel saját maga már több mint tíz évvel
ezelőtt hasonló programot kezdett el diákjaival: kis csoportokban vállalatokat
alapítottak, üzleti tervet dolgoztak ki, és elképzeléseiket angolul prezentálták
a hallgatóságnak. Ez később a két tanítási nyelvű osztályokban év végi vizsgafeladattá
nőtte ki magát. Most is ugyanazt az örömöt érezte a kreatív és leleményes fiatalokat
látva, mint annak idején a saját tanítványaival. Ezek a fiatalok is nagyon sokat
fejlődtek a 20 hetes kurzus során.
Miért is jó, ha ilyen feladatokba vonjuk be őket? Mert igen sok kompetencia fejleszthető párhuzamosan. Nagyon
fontosnak tartom, hogy megtanulják gyakorlatban alkalmazni a megtanult elméleti
ismereteket, ugyanakkor egy rendszerező, logikus gondolkodásmódot sajátítanak
el, fejlődik probléma-megoldó, információ-elemző -rendszerező készségük, csapatban
dolgoznak, szárnyalhat fantáziájuk és kreativitásuk. Azt is megtanulják, hogy
nem elég az ötlet, meg kell vizsgálni annak megvalósíthatóságát is. Ehhez szükséges
felmérni a gazdasági, társadalmi lehetőségeket is.
Ezeket az ismereteket ma egy átlagos középiskolában nem nagyon sajátítják el
a diákok, pedig igen nagy szükség lenne rá. Azzal is nagy előnyre tehetnek szert,
hogy megtanulják a prezentálás technikáit: hogyan kell felépíteni és előadni mondanivalójukat.
Ehhez a M.I.C.E-nál színész nyújtott segítséget a képzés folyamán. Ha belegondolunk,
hogy a munkaadók milyen kompetenciákat jelölnek meg kívánatosnak egy jelentkezőnél,
úgy vélem, ezek a fiatalok sokkal több mindent sajátítottak el a M.I.C.E. etikus
vállalkozói képzése során, mint "csupán" a honlapjukon megadott kurzusterv programját
- bár az is igen figyelemre méltó.
Jó lenne, ha minél több lehetőség lenne ilyen programokba bekapcsolódniuk a fiataloknak,
hogy valóban a jövő tehetséges vállalkozóivá válhassanak a maguk és mások hasznára.
A rendezvényről cikk jelent meg angolul a Diplomacy&Trade magazinban.