A munkaadók között végzett felmérések szerint a sikeres munkavállaláshoz nagy
szükség van az olyan képességekre, mint az információszerzés és rendszerezés, problémamegoldás, hatékony kommunikáció, önálló tanulás, reális énképnek megfelelő feladatvállalás, illetve a csapatmunkában való eredményes részvétel.
Gyakorló pedagógusként is tudjuk, hogy mennyire fontos ezeknek a képességeknek
a fejlesztésére, de azt is, hogy mennyire túlterheltek a kollégák, és milyen kevés
eszköz áll rendelkezésükre az ilyen jellegű feladatok kezelésére. Sajnos, nagyon
sok fiatal nem kapja meg a kellő támogatást otthonról, mindenképpen szükségük
van külső segítségre.
Ezért is vállaltuk fel, hogy az Európai Unió támogatásával, olyan programokat dolgozunk ki, melyeket osztályfőnöki órákon, délelőtti-délutáni
foglalkozásokon, akár Intézetünkben, akár az Önök iskolájában is meg lehet tartani,
és segítséget nyújtanak diáknak – szülőnek – pedagógusnak egyaránt annak érdekében,
hogy diákjaink, gyermekeink esélyeit növeljük a sikeres továbbtanulásra, pályaválasztásra és elhelyezkedésre. Változatos programokat kínálunk; a kompetenciák fejlesztése mellett hangsúlyt
fektetünk a fiatalok testi és lelki biztonságának védelmére is. A programokat
tapasztalt szakemberek, tanácsadók, pszichológusok, rendőrök dolgozták ki, gondosan
felmérve, hogy melyek a legjobb eszközök a kívánt célok elérésére.
Örömmel várjuk megkeresésüket, készek vagyunk az együttműködésre. Programjaink
ingyenesek, egy-egy programelem hossza 45 perc, igazodva a tanórák hosszához, bővebb felvilágosítást
a mellékelt tájékoztatóban találnak.
projektmenedzser