A terület szakmai felelőse: Csillag Ferenc pedagógiai szakértő
Elérhetősége: csillag.ferenc@fppti.hu ill. 338-21-56/148
A szakmai szolgáltatás célja, hogy az iskolák vezetői irányítását támogassa, a változó jogszabályok alkalmazásában
gyakorlati segítséget adjon. Tevékenységeinket az alábbiakban foglalhatjuk össze:
- Tanügyigazgatás (intézményi gazdálkodás, közoktatási jogi és munkajogi tanácsadás,
intézményműködtetés törvényességi vizsgálata – fenntartói megbízás alapján –,
intézményszerkezet-szerkezeti átalakítás)
- Az intézményi szabályzatok megfelelőségi vizsgálata
- A szervezetfejlesztés kérdései
- Intézményi vezetés, intézményirányítás kérdései, módszertani tanácsadás
- Szülői érdekérvényesítés segítése
- Pályázatírás, pályázat megvalósítása, projektmenedzsment
A tevékenységet külső szaktanácsadók is segítik: Vargáné Fónagy Erzsébet, közoktatási
szakértő, Somogyi István, igazgató.
Szüdi János egy munkájából idézünk, amely munkánk alapját is képezi:
„Az ország legnagyobb szolgáltató rendszere a közoktatás intézményhálózata. Fenntartása
és működtetése kötelező állami feladat. A közoktatási rendszer több mint kétszázezer
embert foglalkoztat, és az általa nyújtott szolgáltatások az óvodától kezdve a
felnőttoktatásig legalább hárommillió embert érintenek.
Mind a szolgáltatást igénybe vevők, mind az intézményrendszert működtetők közös
érdeke, hogy a közoktatás rendszere szakszerűen, törvényesen, hatékonyan és gazdaságosan
működjön. Mindenki olyan intézményhálózat fenntartásában érdekelt, amely képes
kiszolgálni valamennyi település valamennyi közoktatásban érintett lakosát, továbbá
amely megfelelő módon igazodik a tényleges igényekhez, és amellett, hogy magas
színvonalú szolgáltatást nyújt a gyermekeknek, tanulóknak, jól gazdálkodik a rábízott
eszközökkel és pénzzel.
Ennek előfeltétele az intézményvezetés jó megszervezése. A közoktatási törvény
és az egyes közoktatási intézmények működését meghatározó jogszabályok az intézményegység
működésének a részletes szabályait nem határozzák meg.”
Feladataink megvalósítása során tanácsokkal kívánjuk segíteni a vezető kollégákat
annak érdekében, hogy biztonságérzetük megfelelő legyen. Ugyanakkor tisztában
vagyunk azzal, ahány intézmény, annyiféle gyakorlat, ám tanácsaink során arra
törekszünk, hogy a helyi, az egyedi megvalósítás mindenkor a törvényi szabályozásnak
megfelelően történjen.
Budapest, 2009. április 15.
Csillag Ferenc