Harminc kolléga jelent meg a nemrég megnyílt Libra Café - Idegennyelvű könyvesbolt és kávézóban. A téma a vizsgára felkészítés volt; hogyan tehetjük a monoton, ismétlődő vizsgafeladatokat
változatossá, szórakoztatóvá. Szabó Péter, a Pearson Longman Kiadó menedzsere
és trénere, aki a program házigazdája volt, hangsúlyozta, hogy ne számítsunk előadásra,
dolgoznunk kell, megosztanunk jó gyakorlatunkat egymással, és úgy is lett. Egyik
ötletroham jött a másik után, és a hosszú és néha unalmas szövegértési feladatok
élvezhetővé váltak. A hallásutáni megértést fejlesztő gyakorlatok esetében pedig
úgy döntöttünk, hogy a tanulók fantáziájára hagyatkozunk, így hangoljuk rá őket
a feladatra. Például, meghallgatjuk a szövegnek egy kis részét, hogy a tanulóknak
legyen egy első benyomásuk a személyekről, majd kérjük meg őket, hogy képzeljék
el a párbeszédben résztvevőket; hogy néznek ki, mit viselnek, és csak utána végezzük
el a vizsgafeladatot. A házi feladat akár a párbeszédben résztvevők facebook oldalának
az elkészítése is lehet. Volt, aki a szövegekhez kapcsolódó, kiegészítő provokatív
kérdőív elkészítését javasolta. A levélírás témakörben pedig megállapodtunk, hogy
a tanulók feltétlenül válaszolják meg egymás leveleit, hiszen nincs annál unalmasabb,
mint úgy levelet írni, hogy tudjuk, soha nem kapunk rá választ.
Aztán Szabó Péter, a mágus, a Magyarországon forgalomban lévő, jobbnál jobb fénymásolható
Resource Book-okkal borította be a padlót, és mi dúskáltunk az anyagokban. Ismerkedtünk
a kiadványokkal, igyekeztünk a legjobb feladatokat kiválasztani, ami nem volt
könnyű, hisz a bőség zavarával küzdöttünk. Befejezésül minden csoport bemutatta
a neki legjobban tetsző, kreatív oldalakat. Aztán jött a meglepetés; két meglepetés: kiválaszthattunk néhány fénymásolható anyagot, és a Pearson Longman
munkatársai a műhelyfoglalkozás végén lemásolták a kért oldalakat, valamint minden
résztvevő választhatott a Pearson Longman Kiadó módszertani könyveiből egyet.
Köszönjük.