Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természetrajzi Múzeuma két új nagy kiállítótérrel
gazdagodott a lágymányosi egyetemi városban. Az 1774 óta folyamatosan működő Ásvány-
és Kőzettár, valamint az eddig önálló, az 1800-as években megalakult paleonotológiai
gyűjtemény (mostantól Biológiai és Paleontológiai Múzeum) szolgálta a múltban
az egyetem bölcsészeti, orvosi és természettudományi karainak oktató- és kutatómunkáját,
a tanulók és a nagyközönség természetrajzi érdeklődésének kielégítését. A megújult
Természetrajzi Múzeum együttese e hagyományokat élteti tovább.
Az ásványtár bútorzata 1883-ban készült, és önmagában is muzeális értékkel bír.
A két gyűjtemény 2002 őszétől nyitva áll a nagyközönség számára is. Az ásványtani
kiállításon 3500 tárgy várja a látogatókat, míg a biológiai gyűjtemény tárlatain
1700 tárgy szerepel, folyamatosan bővül.
Az ELTE gyűjteménye a leggazdagabb szakmai anyaggal rendelkezik. A hallgatók
gyakran használják szakdolgozatukhoz, a nyílvánosság számára is meghatározott
időben látogatható. Szakmai vezetője Dr. Zboray Géza adjunktus. Gondozója és a legújabb programok megvalósítását biztosító Matskási
Istvánné a Radnóti Gimnázium tanára.
A fővárosi középiskolák tanárai szerencsés helyzetben vannak. Bárhonnan rövid
idő alatt elérhetőek azok az intézmények, mint például az ELTE, ahol ez a páratlan
gyűjtemény található.
Délelőtti és délutáni időpontok állnak a tanárok rendelkezésére, hogy fakultációs
órákat, teljes osztályokat foglalkoztathassanak. Maga a múzeum elhelyezése lehetővé
teszi például egy 9-es, vagy 11-es osztály egy időbeni foglalkoztatását. Megfelelő
feladatlapokkal, tevékenységgel foglalkoztatva egy nagy létszámú osztály is kényelmesen
elfér a gyűjtemény területén. A nagy létszám nem okoz problémát, a fegyelmezést
a feladat diktálja. Nem klasszikus múzeumi látogatás keretében a diákok nem unatkoznak,
hiszen a cél a feladat megoldása, az adekvát tárgy megtalálása, analizálása. Ehhez
megfelelő feladatlapot kell készíteni és azt értékelni, ezt a múzeum biztosítja.
A múzeumpedagógia gyakorlati megvalósítása manapság már nem csupán az előadásokra,
bemutatókra szoritkozik, hanem olyan tevékenységek folytatására, mint például
a biológiai gyűjtemény használata.
Kínálatuk széles skálájához tartozik a rovarpreparálás, amit iskolai keretek
között eszközök és idő híján nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak megvalósítani
a kollégák. Itt olyan munkát végezhetnek az érdeklődő diákok, melynek eredménye
haza is vihető. Óriási motivációs tényező ez a diákok számára.
Az iskolákban, különösen rövid múltra visszatekintő intézményekben nincs megfelelő
természettudományi gyűjtemény, demonstrációs anyag. Csontokból a jól ellátott
iskolákban is csak egy emberi csontváz, vagy egy-egy műanyag madár és emlős csontváz
található. ezek is jól elzárt állapotban, a diákok számára nem tapintható formában.
Az egyetemi gyűjtemény nagysága megengedi, hogy a valódi csontokkal való érintkezés,
kézbe fogás rávilágítson azokra az összefüggésekre, melyek a különbségek és hasonlóságok
az egyes törzsek között, illetve a felépítés és a funkció megértésére. Egy megtapogatott
tarajos szegycsont érthetővé teszi, hogyan tapadhat meg a mellizom ilyen nagy
felületen.
Az evolúciós sorrendbe állított tárlók közelebb hozzák a diákokat a fejlődés
megértéséhez, hiszen itt nagyon sok élőlényen tapasztalható, nyomonkövethető a
változás.
A gyűjtemény óriási anyaga láttán az ember elgondolkodik azon a tragikus tényen,
hogy nem is olyan régen, amikor két intézmény összevonásra került, milyen sok
értékes szertári anyag ment veszendőbe, amit megfelelő szakértő kezek helyre hozva
még hasznosíthattak volna. A diákoknak szükségük van a biológiai tanulmányaik
során a tárgyi bemutatásokra. A hiányos, elveszett vizes készítményeket, preparált
állatokat jó esetben műanyag demonstrációs kellékekkel pótolják. Ezek nem méretarányosak,
egyetlen pozitívumuk az, hogy megfoghatóak. Azonban nem érzékelteti a szemlélő
számára a valódi méretet, így nem jut el a következtetés szintjére, miért olyan
a felépítése egy-egy élőlénynek.
A gyűjtemény címe: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c Elérhetőség: zboray@elte.hu; ematskasi@yahoo.com
A szakmai műhelyfoglalkozáson részt vevő kollégák kellemes és hasznos délutánt
töltöttek a gyűjtemény területén.
Dr. Sarkadiné Keszi Gabriella
pedagógiai szakértő