A biológia, kémia tantárgy, mint általában a természettudományok, sok problémával
küzd: alacsony óraszámok, ebből adódóan a természettudományos tanárok egzisztenciális
gondjai; az újabb és újabb tankönyvek ellenére is bemerevedetten magas szakmai
követelmények olyan iskolákban is, ahol kizárólag az általános műveltséghez, a
hétköznapi élethez szükséges ismeretek begyakoroltatására volna szükség. A tanárok
jól képzettek. A jelenleginél nagyobb óraszámú tanításra, alapos ismeretek átadására
képezték ki őket. Nem volt univerzálisan szervezett továbbképzés abban a vonatkozásban,
hogy a jelenlegi helyzetben, az „eltömegesedett” középiskolában hogyan lehetnek
eredményesek. Az intézet biológia-kémia szakterülete azért dolgozik, hogy segítsen
a problémák leküzdésében. Műhelyfoglalkozásainkon, akkreditált tanfolyamunkon:
"A kooperatív tanulás, a projektmódszer és más modern eljárások (könyvtár- és
internethasználat, drámapedagógia, lakossági fórum, vita, diákelőadás, poszter-,
tabló-, plakátkészítés) a természettudományos órákon, foglalkozásokon" új módszerekkel,
ötletekkel ismertetjük meg a kollégákat. Óralátogatásainkat a segítő szándék vezeti.
Igyekszünk ötleteket adni, a szakma szeretetét fenntartani.
Szolgáltatási területeink:
-
a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott középfokú intézmények,
-
a fővárosi középfokú intézmények,
-
kerületi pedagógiai szolgáltatók.
-
Szakmai továbbképzéseket - ún. műhelyfoglalkozásokat - tartunk: a középfokú intézmények
(gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák) biológiatanárai és kémiatanárai számára,
kémiából is, biológiából is évente 3-3 alkalommal.
-
Továbbképzéseket szervezünk kémiatanárok számára, pl. "A kooperatív tanulás, a projektmódszer és más modern eljárások (könyvtár- és
internethasználat, drámapedagógia, lakossági fórum, vita, diákelőadás, poszter-,
tabló-, plakátkészítés) a természettudományos órákon, foglalkozásokon" c. akkreditált tanfolyamot. Ezt a tanfolyamot már harmadszor tartjuk. Igény
esetén az előadók elmennek az iskolába is, ha az iskola tantestülete igényli ezeknek
az ismereteknek a megszerzését.
-
A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola tanárai a két intézet közötti megállapodás
szerint segítenek az intézet szakmai szolgáltató tevékenységének ellátásában.
-
Ha látogatásaink során vagy egyéb módon tudomásunkra jut a fővárosi iskolákban
követendő tanári munka, kiemelkedő ötlet, ezeket igyekszünk népszerűsíteni és
a főváros tanárainak bemutatni.
-
Honlapunkra gyűjtjük és közkinccsé tesszük a jól használható, követendő szakmai
anyagokat, óravázlatokat, prezentációkat.
-
Szervezzük és lebonyolítjuk az országos kémia tanulmányi versenyek fővárosi fordulóit:
Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny, Irinyi
Országos Kémia Verseny
-
Szaktanácsadással segítjük a biológia és kémia tanítását. Segítjük az új taneszközök
bevezetését és használatát, a helyi innovációkat és terjesztésüket, a helyi tantervek
kidolgozását. Eseti és egyéni szaktanácsot adunk.
-
Biológia és kémia tantárgyi méréseket végzünk. Ezeket az Intézet mérési csoportjával
együttműködve elemezzük. Tanácsokat adunk az eredmények javítására.
-
Biológia- és kémiaprogramokat szervezünk a főváros tanárainak.
-
Folyamatosan figyelemmel kísérjük a biológiával és kémiával kapcsolatos országos
rendezvényeket. Ezekről, amennyiben a szervezők eljuttatják hozzánk az információkat,
valamint a tudomásunkra jutott újdonságokról, a biológia-kémia tantárggyal kapcsolatos
érdekességekről folyamatos tájékoztatást adunk.