A Nanopaprika 2007. november 27-től a világ több mint 80 országának 5100 kutatóját, diákját
és ipari szakemberét köti össze nap mint nap, virtuális kapcsolati pontot biztosítva
a nanotechnológia különböző ágaival foglalkozó szakembereknek és az érdeklődőknek.
„Az egész egy véletlen találkozásnak köszönhető” – emlékszik vissza dr. Paszternák András, a portál alapítója. „Egy hideg novemberi reggelen összefutottam dr. Kálmán Erika professzor asszonnyal,
a doktoranduszi témavezetőmmel, az MTA Kémiai Kutatóközpont folyosóján. Egy már
létező, magyar nyelvű nanooldal szerkesztését szerette volna rám bízni. Kértem
egy nap gondolkodási időt, s azt javasoltam, indítsunk inkább egy közösségi oldalt,
amit a felhasználók töltenek majd meg friss, aktuális tartalommal. Hát ennyi volt,
egy véletlen találkozás.” – teszi hozzá a ramat gani Bar-Ilan Egyetem posztdoktori ösztöndíjasa.
Az oldal a kezdetektől próbálkozik a folyamatos megújulással. 2011-ben virtuális
nemzetközi poszter-konferenciával, kutatócsoporti adatbázis kiépítésével és a
tagok legizgalmasabb közleményeinek megosztásával vált még vonzóbbá a nanotudományok
világában. Mára Európától Amerikán át Ázsiáig akadnak olyanok, akik a weblap segítségével
találtak új állásra, nyertek el ösztöndíjakat, indítottak közös kutatási projekteket.
„Nem a számok a lényegesek, a 2000 blogbejegyzés, a 500 fórum téma vagy a 120
tematikus csoport. A kötetlen hangvétel az, amellyel mások tudunk lenni, mint
a többi, kutatóintézetekhez, egyetemekhez, vállalatokhoz kötődő tudományos közösségi
hálózat. PhD hallgatóként megtanultam, hogy a laboratóriumi munka, az eredmények
publikálása mellett van még egy fontos dolog. A személyes kapcsolat a hasonló
kutatási területeken dolgozó hazai és külföldi szakemberekkel. Ezt próbáljuk erősíteni
az Internet nyújtotta eszközökkel.” – vélekedik a független portált létrehozó vegyész.
A globális közösségi oldalak elsöprő növekedése mellett is sikerült talpon maradnia
és növekednie a portálnak, s szolgálni a nanotudományokkal foglalkozókat. A születésnaphoz
kötődően több újdonsággal is jelentkezik a Nanopaprika az elkövetkező hetekben.
Kapcsolat:
NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community)
Dr. Paszternák András
Forrás: Nanopaprika