A találkozó előtörténetéhez tartozik, hogy intézetünk honlapján a témában publikált
vitaindító témafelvetés nyomán nemcsak elméleti hozzászólások érkeztek szerkesztőségünkbe, hanem számos
megkeresésben, jelzésben az az igény is megfogalmazódott, hogy szükséges lenne
egy fővárosi szintű szakmai műhely megalakítása.
Az első műhelybeszélgetés célja tehát elsősorban a tapasztalatcsere volt, szerettünk volna képet alkotni az etikaoktatás
gyakorlati megvalósulásának jelenlegi, fővárosi helyzetéről.
A téma felvezetésére Kamarás Istvánt, a Pannon Egyetem Antropológia és Etika Tanszékének docensét kértük fel, aki
a tanárképzés területén és az emberismeret-etika tantárgy kimunkálásának elismert
szakembere. (Az előadás letölthető honlapunkról.)
Kamarás István előadásának bevezetőjében elmondta, hogy 22 éve foglalkozik a témával, az „Ember-
és erkölcstan”tantárgy egyedülálló Európában, csak Magyarországon van ilyen tantárgy.
Kiemelte, hogy a rendszerváltozás utáni időszakban konszenzus született (amit
közvélemény-kutatás előzött meg) abban, hogy lehet és szükséges tantárgyként oktatni
a „többszólamú emberképet”, az emberismeretbe ágyazott etikát, ami nem semleges
értékrenden alapul, hanem a sokféleség konszenzusán.
Ezt követően összefoglalta a tantárgy „élettörténetét”, a nagy reményekkel kecsegtető
kezdetektől napjainkig, amikor az iskolák többségében nem tanítják, elszabotálják
– büntetlenül. Elmondta, hogy jelenleg kétféle mesterszak van az egyetemen, amivel
oktatni lehet a tantárgyat: ember- és társadalomismeret tanár szak és etikatanár
szak – azonban ilyen tantárgyak nincsenek. További nehézségként említette, hogy
hiába van meg az egyetemi képzés, ezzel a szakkal nem tudnak elhelyezkedni a tanárok,
s ezzel összefüggő probléma, hogy már a hospitálás is gondot okoz, mert kevés
helyen tanítják.
Van-e kivezető út? – tette fel a kérdést Kamarás István. Véleménye szerint a tantárgy sorsa nem kormány-, nem politikafüggő, hanem értékrendfüggő,
s ez a tény nem ad okot optimizmusra, mert a pragmatista értékrend uralkodik.
Zárásként megerősítette, hogy a tankönyvkínálat, a szakirodalom, az apparátus
megfelelő lenne – s most van is egy kis reménysugár („Jótündér”) arra, hogy az európai szinten elfoglalt utolsó helyünkről elmozduljunk.
***
Az előadást követő hozzászólásokban számos megfontolásra méltó gondolat hangozott
el, ezekből némi ízelítő:
- A tantárgy, pontosabban a tartalmak oktatására vonatkozó reflexiókból az derült
ki, hogy a jelenlévők többsége szerint formálisan, tantárgy-szerűen nem lehet
tanítani, csak komplex módon, cselekedetekbe, diskurzusba ágyazottan, „rendhagyó”,
„beszélgetős” órákon.
Sokéves gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva elmondták a kollégák, hogy elsődlegesen
a szocializáció útján érvényesül az erkölcsi nevelés.
Felvetődött, hogy számos nehézsége is van a rendhagyó foglalkozásoknak, amire
azonban jó megoldás lehet a tömbösítés.
- Problémaként jelentkezik, és a tantárgy szétaprózódásához vezet, hogy a tantárgy
sok néven fut, szükséges lenne az elnevezés egységesítése, de azzal együtt, hogy
a követelményrendszer is egységes, összefésült legyen.
- A filozófia- és etikatanároknak összefogva, egységes szemlélettel kellene a kormányzat
felé fordulni a tárgyakkal kapcsolatban (pl. az érettségi, felvételi ügyben).
- Hangsúlyosan fogalmazódott meg az igény arra vonatkozóan, hogy égetően szükséges
a tantárgyat oktatók számára a módszertani támogatás, és a különféle eszközszükség
pótlása, mert ezen a területen is nagy hiányok tapasztalhatók.
- Szóba került, hogy a felnőttoktatásban még nehezebb a helyzet, mert általánosan
is elmondható, hogy az ifjúság mindenféle szempontból „rossz állapotban van”,
azonban az ilyen iskolatípusban tanulóknál tapasztalt erkölcsi értékrend miatt
különösen SOS tettekre lenne szükség.
- „Sokan vagyunk-e most ezen a találkozón vagy kevesen?” – tette fel a kérdést
egyik kollégánk, s rögtön válaszolt is rá, hogy ha az utóbbi, akkor van remény
még, hiszen az azt jelenti, a megjelenteken kívül sokan szeretnének tenni valamit
az ügy (a felnövekvő ifjúság erkölcsi nevelése) érdekében.
- A beszélgetés során pozitív iskolai tapasztalatokról is elhangzott beszámoló
(a résztvevők bemutatóórára is meghívást kaptak), tehát van a fővárosban is jó
gyakorlat, azonban az is kiderült, ennek alapfeltétele az intézmény vezetőjének
komoly elkötelezettsége, a diákok erkölcsi nevelésére tett hangsúlytevés. Az is
lényeges elem az iskolavezetőkre vonatkozóan, hogy az iskola pedagógiai programjában
jelenik meg a kínálat, tehát amit az iskola választ, a fenntartó azt hagyja jóvá
(azt tudja jóváhagyni).
***
A találkozó végén egy közös állásfoglalás fogalmazódott meg, mely szerint az erkölcsi nevelésben tett eddigi erőfeszítések
hiánypótlóak, szükséges a közoktatásban erre minél nagyobb gondot fordítaniuk
pedagógusoknak, iskolavezetőknek, fenntartóknak és döntéshozóknak egyaránt.
A jelenlévők üdvözölték a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet kezdeményezését, és
szakmai műhelyként felajánlják együttműködésüket, segítségüket, eddigi tapasztalatukat
a döntéshozó testületeknek.
Kifejezésre jutott az a várakozás és remény is, hogy a következő műhelytalálkozón
a döntéshozók közül vegyen részt valaki, s ennek kezdeményezésére és megszervezésére
a műhelytagok kérik az intézet támogatását és segítségét.
[Végh Györgyi]
