A szakértők úgy vélték, hogy az e-learning egy a klasszikus oktatásnál gyorsabb,
olcsóbb, egyszerűbb, kényelmesebb és könnyebb eljárás lehet. Azonban az elmúlt
esztendőkben kiderült, hogy az e-learning közel sem alkalmazható mindig és nem
tökéletes megoldás. "Az e-learninggel kapcsolatos őrület elmúlt. Az emberek azt
hitték, hogy minden képzési problémát meg lehet oldani a segítségével, de ez humbug.
A tanulás ugyanis egy nagyon összetett dolog, ami nem váltható ki új technológiákkal.
Ma már éppen ezért az úgynevezett Blended Learningre helyezik a hangsúlyt, ami
a klasszikus és az elektronikus tanulás ötvözete" - jelentette ki Josef Weißenböck, a St. Pölteni Szakfőiskola Innovatív Tanítási és Tanulási
Szolgáltatás- és Szakértelem Központjának (SKILL) vezetője.
Bernhard Brandstetter, a St. Pölteni Szakfőiskola eCampusának kifejlesztője szerint
a legfontosabb a kommunikáció, amit mind az oktatóknak, mind a hallgatóknak alkalmazniuk
kell. Az eCampus rendszerén keresztül a tanárok közvetlenül küldhetnek a diákjaiknak
értesítéseket, vizsgaidőpontokat egyeztethetnek velük, a hallgatók által elvégzett
feladatokat gyűjthetik be és azokat kiértékelhetik, valamint válaszolhatnak a
hallgatók kérdéseire. Emellett az eCampus kiválóan alkalmas a különböző tananyagok
megosztására, kérdőívek kitöltésére, chatelésre, fórumokon való tárgyalásra, e-mailek
küldésére, online vizsgákra, wikik kitöltésére, audio- és videoanyagok elkészítésére
és megosztására.
Brandstetter ezenkívül kifejlesztett egy olyan kiegészítő modult, amit a bachelor-
és diplomamunkák leadására programozott be és ami automatikusan átnéz minden leadott
dokumentumot a lehetséges plagizált részek után. Az e-oktatási rendszerek kiválóan
használhatók közös online előadások tartására. Weißenböck elismerte, hogy korábban
szkeptikusan viszonyult az audio- és videofeljegyzésekhez és azok használatához
az e-oktatásban. De időközben ez a megoldás bevált és lehetővé teszi, hogy az
első évfolyamos hallgatókat ellássák a megfelelő anyagokkal és az így felszabaduló
időt a többi diákra fordíthassák a tanárok.
Az e-learning platformok egyik képviselője a Modular Object-Oriented Dynamic Learning Environment (Moodle), ami egy nyílt forráskódú rendszer és ami magyar nyelven is elérhető. A hálózatot
1999-ben fejlesztette ki az ausztrál Martin Dougiamas, aki nem volt elégedett
az akkori oktatási platformokkal, mivel azokat kizárólag a tananyagok elosztására
használták és nem volt más funkciójuk. A Moodle első verziója 2002-ben vált elérhetővé,
de ma már egy nemzetközi közösség dolgozik a fejlesztésén és a bővítésén. Eddig
200 országból összesen több mint 50 000-en telepítették a rendszert.
S hogy mit hozhat a jövő? Nos, a szakemberek úgy vélik, hogy a mobile learning jelentheti a következő lépcsőfokot, ugyanis teljesen kézenfekvő, hogy a PDA-kat,
az okostelefonokat, az iPhone-okat vagy éppen az iPadeket oktatási célokra is
használják.
[Forrás: SG.hu]