Hercz Dorman Aliz
A ZENE INTEGRATÍV FUNKCIÓJA
A zenei nevelés, mint a jelenkori társadalmi elszigetelődés egyik ellenszere
„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése,
felvirágozása és kiteljesedése” [1]
Napjainkban a már pályán lévő énektanárok és az énektanári pályára készülő
hallgatók egyaránt olyan kihívásokkal kerülhetnek szembe, amely különleges, új
feladatok megoldását igényli.
A jelenleg másoddiplomás esti képzésben részt vevő hallgatók többsége, szakmai
tudásbázisa frissítésén túl, kifejezetten a konfliktushelyzetek megoldására keresi
a kiutat továbbtanulása során. E helyzetek okai rendkívül szerteágazóak, de a
leggyakoribb az elszigetelődés, a kirekesztettség, a megsebzett, vagy helytelen
önbecsülés, illetve a téves önismeret – akár negatív, akár „pozitív” irányban.
Számos esetben valós vagy képzelt fizikai tényezők miatt kerül valaki elvetettségbe.
Ezek eredete lehet rossz családi légkör, elvált szülők közötti feszültség, de
lehetnek – a pubertáskorra jellemzően – a saját fizikai tulajdonságaival elégedetlen,
az aktuális divatot követni nem tudók szorongásai. Azok a fiatalok, akik rossz
otthoni légkörben és egészségtelen családban nőnek fel életük további részében
teherként cipelik magukkal fájdalmaikat.
Ám az érintettek csak egyetlen személy előtt tudják feltárni lelküket, és
ez sok esetben nem más, mint szaktárgytanáruk. Magam számos esetben próbáltam
ilyenkor javasolni szakorvos, pszichiáter felkeresését, aki adott esetben személyes
jó barát volt, de sajnos – kivétel nélkül minden esetben – abban a pillanatban
megtört irántam a bizalom, s ezzel egyidejűleg a kapcsolat is”bezárult”. Elgondolkodtató,
mekkora terhet és felelősséget ró egy-egy ilyen eset a jövő énektanárainak generációjára.
Mivel az ének-zene tanítása, a zenei tehetséggondozás, kizárólag egyéni
formában tud megvalósulni, gyakorlati tanórák keretein belül, az oktató-hallgató
kapcsolat sok esetben lelki traumák feltárását eredményezi. Így a tanár – szándéka
ellenére és akaratán kívül – beleláthat a tanítvány személyiségének legmélyebb
rétegeibe.
Amikor a közelmúltban részt vettem egy AIDS- és drogprevenciós program országos
szintű továbbképzésén, mélyen megrendültem az előadáson hallottakon és a bemutatott
filmeken, s egyértelműen el kellett gondolkodnom, mi az, amit tehetek én, mint
az ének-zene tanárképzés egyetemi oktatója.
Aztán a tanév során alkalmam volt Dr. Gaston P. Harnois professzor, az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) vezető kutatója (volt igazgatója) előadásain részt venni.
Harnois professzor, az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskola Kazinczy
utcai épületében tartott előadásán beszámolt a WHO tevékenységéről, az ATLAS-kutatás lebonyolításáról, valamint a pszichoszociális rehabilitáció módszertanáról, megelőzésről,
embernevelésről, a konkrét megoldásokról.
A professzor előadásának másik helyszíne a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és
Rehabilitációs Kht. volt, ahol a fent említett beszámoló mellett a mentálisan
sérült, illetve fogyatékkal élő emberek helyzetéről beszélt, s előadását élénk
szakmai vita követte. Ezen nemcsak az intézet orvosai, pszichiáterei vettek részt,
de pedagógiával és andragógiával foglalkozó szakemberek, illetve valamennyi segítő
szakma kutatói és képviselői (így, az ének-zene tanárképzés képviselőjeként, magam)
is.
A különböző egyéni tapasztalatokat, beszámolókat hallgatva egy rendkívül
fontos mondatra figyeltem fel: „Újratanítjuk a betegeket arra, hogy képesek legyenek
bekapcsolódni szűkebb-tágabb közösségeikbe”, mondta Dr. Kosza Ida, MD PhD a pomázi
pszichoszociális rehabilitáció vezetője.
Egyértelműen kiderült, úgy Harnois professor, mint Kosza doktornő és munkatársai
beszámolójából, hogy a mai társadalomba való beilleszkedés – visszailleszkedésben
a legfőbb szerep a családoké és a kisközösségeké.
Ezen a ponton lett nyilvánvaló számomra, miként válhat az ének-zenetanítás,
közösségteremtő funkciója révén a modern társadalom integrációjának egyik legfőbb
és leghatékonyabb eszközévé.
Két erőteljes háttér került szóba, mint biztonságot, védelmet nyújtó tényező:
A család
A gyermeknevelés célja – s ez napjaink valóságára fokozottan érvényes –,
hogy a szülők felkészítsék gyermekeiket az állandó szülői gondoskodás kötelékéből
érett személyiségként történő kilépésre.
Dr. David Elkin szerint egyre több gyermeken látható a törődés érzetének
hiánya miatti stressz, fejfájás és kedvetlenség, mely a gyermek tanulási eredményeire
is kihat. Később, ezek a gyerekek sem lesznek képesek arra, hogy törődjenek másokkal,
s a rosszul működő családokból mindez hosszútávon „érzelmi fogyatékos” gyermekek
kikerülését eredményezi.
A kisközösségek
Kodály Zoltán pedagógiai elvei ebben a helyzetben a mai társadalmi viszonyok
között is vitathatatlan aktualitással bírnak, sőt a gyógymód egyikét képezhetik.
Az ének-zene oktatása egyéni és kis csoportos tevékenység, ezáltal a pedagógus
a dalok élő bemutatásával nemcsak tudásanyagot adhat át, hanem egyfajta személyes
lelki és művészi többletet is, mely iránt minden korosztály fogékony. Az egyéni
és kóruséneklés fontosságát hangsúlyozó elve mai viszonyaink között prófétikusan
hangzik.
Jelenlegi másoddiplomás, esti képzésben részvevő hallgatóink irányába a
zeneoktatás egyik fő célja az énektanárok felkészítése a zene integratív funkciójának
megvalósítására. Ezen belül a „Magánének” tárgy oktatótói különös figyelmet fordítanak
a hallgatók olyan szintű képzésére, mely által megfelelhetnek a pályájuk során
felmerülő kihívásoknak.
Mindenek előtt stabil énektechnikai bázist igyekszünk biztosítani számukra
– ez képessé teszi őket hangjuk (legfőbb munkaeszközük) egészséges működésének
hosszú távú megőrzésére. Emellett a hallgatókat stílusos, élményt nyújtó előadásmódra
is oktatjuk. Az örömteli együtténeklés segít feloldani a kapcsolatok feszültségeit,
ugyanakkor, hatékony eszköz társadalmunk egyik legveszélyesebb jelensége, az érzelmi
elszigetelődés ellen.
Másfelől, olyan zenei hátteret kell a – sokféle zenei irányzatot megismerő
– általános iskolások és gimnazisták számára biztosítaniuk, mely alapján a fiatalok
választani tudnak az érték és „tucattermék” közül. Az énektanár csak széleskörű
tudásával, az éneklés és a tnulók iránti szeretetteljes személyiségével tudja
felkelteni a tanulók érdeklődését a népdalok és a komolyzene remekművei iránt.
”…Mit kell tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életre beleoltsa
a nemesebb zene szomját. Nem algebrai jelek rendszerét, titkos írását… a közvetlen
megérzés útját kell egyengetni. Sokszor egyetlen élmény megnyitja a fiatal lelket
a zenének.”(Kodály)
A zene jelrendszere vezethető vissza a legkevésbé a tényszerű jelenségekhez,
így a hangokba írt jelentősége messze túlmehet a szóval-logikával felismerhető,
főleg kifejezhető jelentéseken.
Einstein megfigyelése, hogy a lélektani fejlődés nem halad párhuzamosan a
tudomány fejlődésével, de azt is mondhatnánk vele együtt: „…az igazi probléma az emberek szívében és gondolkodásában rejlik”.
Szőnyi Erzsébetet idézve: „Mielőtt zenei nevelésünk a nemzetközi érdeklődés középpontjába nem került, magunk
sem tudtuk, hogy milyen érték birtokosai vagyunk, … Ezek olyan közös értéket tartalmaznak,
mely minden kultúrában érvényre juthat, mindenhol új lendületet adhat a zeneoktatásnak
és azon keresztül a tömegek zenei nevelésének. »Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.«– Kodálynak ez a mondása a technika századában is igaz.”[2] „A zene múlhatatlan része az emberi műveltségnek. Akiben az nincs, annak a műveltsége
tökéletlen. Zene nélkül nincsen teljes ember”. (1966) [3].
A nevelési és személyiségi problémák a felnőttképzés és a jelenkori permanens
továbbképzés területein, valamint a „zenei igénytelenség” miatt, ahogyan ezt Kodály
nevezte, szükséges a zenetanárok tanítási szemléletmódjának átformálása, a tanári
személyiség szakmai és pedagógiai kompetenciájának fejlesztése.
Ez a nevelői, oktatói kompetencia, elhivatottságot feltételez, egy belső
késztetést, gondoskodó szeretetet és felelősségtudatot a felnövekvő generációkkal
szemben.
A felnőttoktatók magas szintű szakmai tudása mellett egyre inkább szükséges a
felnőttoktatói készségek felszínre kerülése. A tanárközpontú oktatás nem jelenti
a tanulás, a szakmai tudás átadásának háttérbe szorítását, sőt előkészíti a szakmai
ismeretek hatékonyabb befogadását.
A tanár személyes vonzása lehetővé teszi az érdeklődés felkeltését. Az érdeklődés nélküli munka, tanulás
nem szerez örömet, sőt kényszerű és kevés sikerélményt nyújt.
A zene, mint a társadalmi integráció eszköze a 21. század elején is képes lehetőségeket
nyújtani az elidegenedés súlyos problémáinak hatékony orvoslására.
Arra a kérdésre, hogy milyen formában valósulhat ez meg, szeretnék közreadni
egy csodálatos kodályi útmutatást:
„Minden énekelt hang, a mai iskolából száműzött Múzsáknak készít szállást
a gyermek lelkében. A gyermek ösztönszerű, természetes nyelve a dal, s minél fiatalabb,
annál inkább kívánja mellé a mozgást. A mai iskolának főbaja, hogy nem engedi
eleget énekelni és mozogni a gyermeket. A zene és a testmozgás kapcsolata: énekes
játék a szabad ég alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme. Ez ősi játék
fenntartása elsőrendű kulturális és nemzeti érdek… Másrészt nagy e játékok tisztán
emberi értéke is: fokozzák a társas érzést, életörömet. A mai gyermek koravénsége
ellen nincs jobb orvosság.”. [4]
A zene az egyik leghatékonyabb, nem kémiai alapú gyógyszer — állítja az 1940—
50-es években végzett hanggyógyászati eredményei alapján dr. Paul J. Moses professzor.
Állítását a XXI. században világszerte zajló pszichológiai-fiziológiai agyélettani
kutatók erősítik meg, igazolják újabb eredményekkel, mivel köztudott, hogy a zene
hangrezgései a testet önkéntelenül is magával ragadják, s organikus reakció mintákat
hívnak elő. Ezt a tény támasztja alá Dr. Alfred Tomatis hallásterápiája.[5] A
hang, regeneráló erejével rendkívül sokféle testi és lelki megbetegedést kezel
eredményesen a Tomatis-intézetekben. Ő is osztja ugyan a kortárs kutatók véleményét,
miszerint az egész test hall (még öntudatlan állapotban is), de a fül és a hallóidegek
szerepét nagymértékben kiemeli. Megállapítja, hogy a hallóideg a gerincvelő és
az agyközpont által a test összes izomzatával kapcsolatban áll, ezzel magyarázható
az, hogy a hanghatás befolyásolja az izomtónust, az egyensúlyt, a mozgást, a horizontális
és vertikális érzékelést. (Ezt a tény erősítette meg a magyar Kokas—Enyedi---Mónus
kutató csoport iskoláskorú gyermekekkel végzett vizsgálati eredménye, amely rámutatott
a tervszerű zenei hatássorozat és a mozgáskészség, motorikus fejlődés, mozgáskoordináció
korrelációjára. [ 1970/1.) Kokas— Enyedi—Eiben 1967/2.)
Irodalom
Hang és lélek: Új utak a zene és társadalom kapcsolatában – Zenei nevelési konferencia, Magyar Zenei Tanács, Budapest, 2002.
Kodály Zoltán: Visszatekintés I-II. Zeneműkiadó, Budapest, 1982.
Kodály Zoltán: Visszatekintés III. Zeneműkiadó, Budapest, 1989.
Kodály Zoltán: Visszatekintés 1. Argumentum Kiadó, 2007
Uzsay-Pécsi, Rita „Die Förderung der emotionalen Intelligenz durch Musik”, Universität
von Jyväskylä, Finland, 2008
Szőnyi Erzsébet: Kodály Zoltán nevelési eszméi. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984.
[1] Kodály Zoltán: Visszatekintés I., Zeneműkiadó, Bp. 1982.
[2] Szőnyi Erzsébet: A kodályi nevelési elvek időszerűsége, Parlando 1997/6.
[3] Kodály Zoltán: Visszatekintés II., Zeneműkiadó, Bp. 1982.
[4] Kodály Zoltán: Visszatekintés 1. Argumentum Kiadó 2007. 62.old.
[5] Die Hörtherapie von Dr. Alfred Tomatis, in: „Die Förderung der emotionalen
Intelligenz durch Musik , von Rita Uzsay-Pécsi, Universität von Jyväskylä, Finland,
2008.
