Beszélgettünk a 2004-ben született filmtörvény jótékony piaci hatásairól, a
magyar filmipar jelenlegi prosperálásáról, melyek nélkül nehezen lett volna
elképzelhető a szemléket évek óta jellemző páratlan filmbőség, már-már filmtúltermelés
- az évi 30-35 játékfilm, 100-130 kisfilm, 160-180 dokmentumfilm, 50-60 egyedi
animáció, - valamint annak a Mundruczó Kornél, Páfi György, Fliegauf Bendek, Hajdú Szabolcs, Kocsis Ági,
Vranik Roland, Nemes Gyula, Gigor Attila, Mátyássy Áron nevével fémjelzett fiatal rendezői hullámnak a megerősödése, akik munkái
komoly nívót jelentenek a világ filmfesztiváljain.
Az előadás ugyanakkor megkísérelt választ keresni arra a furcsa ellentmondásra,
hogy minden valós eredmény és esztétikai nóvum ellenére a nézők száma egyre fogy,
a televíziók érdeklődése a magyar mozgókép iránt pedig igen limitált. Van-e valós
társadalmi megrendelés erre a filmtermésre? S ha igen, az miről szól? Végső soron
hol akad el a természetes kommunikáció a magyar néző és a magyar film között?
