A kiállítás megnyitójára izgatottan gyülekező gyermekek arcán tükröződőtt a felfedezés
öröme, amikor saját, vagy társaik festményeit, rajzait, cigánykendő imitációit
ismerték fel a Városházán, az Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály előtti
kiállítótérben rendezett tárlaton.
A vándorkiállítást köszöntő Pölöskei Gáborné főosztályvezető asszony megemlékezett az eddigi sikeres kiállításokról, örömét
fejezte ki, hogy újabb iskolát láthat vendégül a főosztály, ezzel példázva nyitottságát,
együttműködési szándékát a különböző kerületekben működő oktatási intézményekkel.
Reményét fejezte ki, hogy a főosztályon dolgozó kollégák, vendégek mindennapos
tevékenységük közben is feltöltődnek a gyermekmunkák látványától.
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes úr üdvözlő szavaiban bátorította a gyermekeket identitásuk
vállalására, a cigány kultúra értékeinek megtartására, további bemutatók szervezésére
a többségi társadalom számára. Köszönetet mondott Somody Beáta tanárnőnek, hogy értő szakértelemmel foglalkozik a gyermekekkel, a hátrányos
helyzetű fiatalok oktatásával. Külön kiemelte, hogy az iskola programjában tantárgyként
jelenik meg a cigány népismeret. Szeretettel köszöntötte a roma kollégákat, akik
jó példát mutatva gondozzák az azonos származású gyermekeket, biztosítják fejlődésüket.
Megköszönte Dr. Nagyné Dietrich Zsuzsanna igazgatónőnek a vándorkiállítás megrendezését, üdvözölte Józsefváros és a Fővárosi
Önkormányzat oktatási együttműködését.
Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere felvázolta az iskola történetét, helyét, pótolhatatlan
feladát a kerület közoktatási rendszerében. Köszöntötte a kiállítást új helyszínén,
hiszen megelőzően a kerületi Polgármesteri Hivatalban tekinthették meg a józsefvárosiak
a jelenlegi kiállítás egy részét.
A beszédeket táncprodukció követte. Jól példázza a diákok és felkészítő tanáraik
(Szecső Kovács Zoltán és Szecső Kovács Julianna) improvizatív képességét, talpraesettségét, hogy a technikai problémákat kiküszöbölve-
nem indult be a zenei kiséret-, fergeteges élőhangos bemutatót rendeztek a szűk
térben.
Makai István úr a Fővárosi Cigány Önkormányzat vezetőjeként meleg szavakkal köszöntötte a
fellépőket, az alkotásokat készítő gyerekeket, felkészítőiket. Bátorította személyiségük,
egyéniségük bemutatására, cigány származásuk büszke vállalására, buzdította a
további alkotómunkára, tanulásra, bizonyításra.
Végezetül elhangzott, hogy a kiállítótér jelentősége az elmúlt évben hatványozódott,
hiszen, az intézet kezelésében korábban működő Egytér Galériát, és Weszely Galériát
ebben az évben be kellett zárni, így a beszűkült lehetőségek között az Oktatási,
Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály előtti kiállítótér jelentősége megnőtt.
A megnyitón megjelent nagyszámú érdeklődőt rövid beszélgetésre, a művek, a vetített
képi anyag megtekintésére invitálták a szervezők.
Gratulálunk Somody Beátának a kiállítás rendezéséért, az iskola vezetésének a
magas szintű szakmai tevékenységért, tehetséggondozásért, melyet nagy tapssal
jutalmaztak a jelenlévők a kiállítás megnyitásakor.
Varga Ferenc
pedagógiai szakértő
művészetek