Minden pedagógus büszke azokra a tanítványaikra, akik valamilyen tantárgyból
egy-egy területen jeleskednek. Velük öröm akár külön is foglakozni egy versenyre
való felkészüléskor, akik érdeklődőek, kitartóak, újabb és újabb ötletekkel jelentkeznek.
Nincs nehéz dolgunk tehetségük felismerésekor.
Tanítványaink között akadnak azonban szép számmal olyanok, akiknek személyiségképe
elgondolkoztathat bennünket… Bizonyos területeken nagyon tájékozott, de lehet,
hogy tantárgyakban egyáltalán nem jeleskedik. Előfordulhat, hogy a társai között
igen népszerű, a közösséget remekül tudja mozgósítani, de a tanórákon nem igazán
tud semmivel kiemelkedni. Vannak olyan diákjaink is, akikről szüleik azt tartják,
elveszett a tehetségük; az iskolakezdéskor kiemelkedő kisgyermek mára teljesen
elvesztette érdeklődését, nem jeleskedik semmilyen területen.
Az ő esetükben egyáltalán nem szembetűnőek a tehetségjegyek. Pedig, ha célirányosan
vizsgálódunk, azonosíthatjuk náluk is a tehetséget – s tudatos, kitartó, egyénre
szabott fejlesztéssel sok eredményt érhetünk el náluk is.
A tehetség azonosításának folyamatához állítottuk össze az alábbi módszertani
segítséget.
-
„Tanulótársak jellemzése” kérdőív kitöltése. A diákok sokkal több oldalról ismerik egymást, mint általában
a pedagógusok. Hamar ráéreznek, hogy bármilyen területen melyik társuk rendelkezik
kiemelkedő képességekkel. Érdemes az ő szűrőjükön át, az ő „meghallgatásukkal”
kezdeni a tehetségazonosítás folyamatát.
- Valamelyik tulajdonságlista (1) (2) kitöltése az osztályban tanító pedagógusok (lehetőleg minél több) által.
-
„Problémák, melyek tehetségre utaló jelek lehetnek” c. segédanyag alapján annak végiggondolása (osztályban tanító pedagógusok),
kire lehetnek jellemzők az ott felsoroltak.
- A fentiekben „kiugró” tanulók kreativitásának megfigyelése játékszituációban, ill. a „Kreatív szabadidő tevékenység kérdőív” kitöltésével
- Az alulteljesítő tehetség-gyanús diákok megfigyelése az „Alulteljesítő tehetségesek azonosítása” c. összeállítás alapján.
Szerző: Gonda Judit pedagógiai szakértő