A verseny kategóriái korcsoportok szerint:
Az I. kategóriába tartoznak a 9. évfolyam, továbbá az ennek megfelelő (10. évfolyam)
nyelvi előkészítő évfolyam tanulói.
I.a. kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai
során összesen nem volt heti 2-nél több kémiaórája.
I.b. kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai
során összesen több mint heti 2 kémiaórája volt (a kémia, természettudomány, biológia-kémia
és biológia tagozat emelt kémia óraszámmal).
I.c. kategóriában versenyezhetnek a vegyipari, környezetvédelmi és azon szakközépiskolák
tanulói, amelyekben a kémia szakmai orientáló, alapozó tantárgynak tekinthető.
A II. kategóriába tartoznak a 10. évfolyam tanulói, továbbá az ennek megfelelő
(11. évfolyam) nyelvi előkészítő évfolyam tanulói.
II.a. kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai
során összesen nem volt heti 4-nél több kémiaórája.
II.b. kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai
során összesen több, mint heti 4 kémiaórája volt (a kémia, természettudomány,
biológia-kémia és biológia tagozat emelt kémia óraszámmal).
II.c. kategóriában versenyezhetnek a vegyipari, környezetvédelmi és azon szakközépiskolák
tanulói, amelyekben a kémia szakmai orientáló, alapozó tantárgynak tekinthető.
A III. kategóriába tartoznak a 9. és 10. évfolyam olyan szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulói, akik 1 vagy 2 évig tanulják
a kémiát.
A versenyben részt vesznek a határon túli magyar iskolák tanulói is.
A jelentkezés és a részvétel feltételei:
A versenyben részt vehetnek valamennyi magyarországi és határon túli magyar középiskola
nappali tagozatos 9-10. évfolyamos, ill. ennek megfelelő évfolyam tanulói és magántanulói. Az évhalasztást kapott tanulók az adott évben nem vehetnek részt a versenyen.
A tanulóknak a versenyre az iskola igazgatójánál kell jelentkezni, aki a jelentkezett
tanulók listáját a megadott határidőig továbbítja a megyei pedagógiai intézeteknek.
A versenyen való részvétel kizáró okai:
A bizottság vezetője valamint a feladatokat ismerő tag nem lehet olyan személy,
akinek tanulói, rokonai, hozzátartozói indulnak a versenyen.
A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:
Az elméleti verseny anyaga az általános- és középiskolákban tanult kémia, kategóriánként
értelmezve. Az elméleti tudás terjedjen ki az alkalmazott és a környezeti kémiára
és a kémia történetének magyar vonatkozásaira, legyen beágyazva az integrált természettudományos
szemléletbe. A gyakorlati versenyen a logikai készségek és az eszközhasználat
mellett a manuális készségek fejlesztését is igénylő elemzésben kell jártasságot
bizonyítani. A felkészüléshez segítséget nyújtanak a http://www.irinyiverseny.mke.org.hu/ weboldalon található anyagok és a Középiskolai Kémiai Lapokban megjelent ismertetők
és feladatok.
A nevezés módja, határideje:
A fővárosi tanulók részére: a http://www.tehetseghalo.hu/ felületen online regisztráció után 2011. december 15-ig.
Nevezési díj:
Az I. iskolai fordulóba: az iskolák 2000 Ft/iskola/kategória regisztrációs díjat fizetnek a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet részére
A II. fővárosi fordulóba: 1000 Ft/tanuló díjat fizetnek a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet részére.
Számlakérő lap letölthető: http://www.tehetseghalo.hu/versenyek
Az országos döntőbe a részvételi díj 8500,- Ft/tanuló (szállás, ellátás) , melyet a Magyar Kémikusok Egyesülete részére fizetnek a versenyzők.
Fordulók
Mindhárom fordulóban külön feladatsort kapnak a 9., illetve a 10. osztályos tanulók.
Az iskolai fordulót (1.) az iskolák szervezik, bonyolítják le.
A forduló csak írásbeli feladatlapból (elmélet és számítási feladat) áll, amelyet
a Versenybizottság készít el, és a pedagógiai intézeteken keresztül kapják meg
az iskolák.
A fővárosban a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó
Intézet küldi ki az iskolák részére a feladatlapot.
Az írásbeli lebonyolítása a zárthelyik szabálya szerint történik. A szaktanári
javítás után az iskolák igazgatói felterjesztik a pedagógiai intézetek által megadott
pontszám feletti dolgozatokat a pedagógiai intézethez, ahol felülbírálják a felterjesztett
dolgozatokat, és összeállítják a megyei fordulóba behívandó tanulók névsorát.
A forduló egy írásbeli feladatlap, hogy minél szélesebb tanulói réteget tudjon
megmozgatni. A feladatlap két részből áll:
-
elméleti feladat, amely a tanulók elméletben elsajátított ismereteinek készségszintű
alkalmazását hivatott mérni, számos ábrával, grafikon-értelmezéssel, gyakorlati
példákkal,
-
számolási feladatok, amelyek a mindennapi élettel, gyakorlattal kapcsolatosak,
a matematikai eszköz használat, az olvasás-szövegértés és a kémiai ismeretek kombinációja.
A második forduló írásbeliből és lehetőség szerint gyakorlatból áll, a pedagógiai intézetek szervezik
és bonyolítják le, (megyénként egy helyszínen). A feladatlapot az IKK Versenybizottság
készíti el és a Magyar Kémikusok Egyesületén keresztül juttatja el a pedagógiai
intézeteknek. A javítást a pedagógiai intézetek által felkért megyei versenybizottság
végzi, az eredmények alapján elkészítik az országos döntőbe jutott tanulók névsorát
kategóriánként. A döntőbe nevezhető tanulókat a selejtezők eredményei alapján választják ki a
pedagógiai intézetek, ill. Budapesten a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási
Tanácsadó Intézet. A benevezhető megyei létszámot az előző verseny eredményeinek figyelembevételével
határozza meg az IKK Versenybizottság, és megküldi a megyei pedagógiai intézeteknek.
Az I.c. és II.c. kategória középdöntőjének lebonyolítása nem a pedagógiai intézetek feladata,
hanem a jelentkező szakközépiskolák egyikében történik. A középdöntő eredményének
ismeretében a Versenybizottság választja ki a döntőbe kerülő tanulókat, akiknek
létszáma független a megyei keretszámtól.
Az országos döntőt (3.) fordulót a Magyar Kémikusok Egyesülete és a Miskolci Egyetem szervezi,
bonyolítja le. A döntő 3 napos, írásbeli és gyakorlati feladatból, valamint szóbeli
döntőből áll. Mind az írásbelin, mind a laboratóriumi gyakorlaton külön-külön
feladatsort, iletve feladatot kapnak a 9. illetve a 10. osztályos tanulók. A szóbeli
nyilvános. Az értékelést és a rangsorolást a tantervi különbségeknek megfelelően,
kategóriánként végzi a Versenybizottság.
A fordulók időpontja:
1. forduló: 2012. február 9.
2. forduló: 2012. március 13.
3. forduló: 2012. május 11-13.
A VERSENY HATÁRIDŐI:
Az iskolák igazgatói megküldik a megyei pedagógiai intézeteknek a versenyezni
kívánó tanulók számát kategóriánkénti bontásban 2011. december 15-ig.
A megyei pedagógiai intézetek megküldik a versenyezni kívánó tanulók számát,
iskoláját, kategóriánkénti bontásban, a Magyar Kémikusok Egyesületének (Magyar
Kémikusok Egyesülete, 1015 Budapest, Hattyú u. 16, Tel: 201-6883, Fax: 201-8056,
e-mail: irinyi@mke.org.hu) Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell
a Javasriptet. 2012. január 9-ig.
A Versenybizottság elkészíti a feladatlapot és a Magyar Kémikusok Egyesülete
egy-egy példányban eljuttatja azokat a pedagógiai intézeteknek 2012. február 3-ig.
A pedagógiai intézetek továbbítják a feladatlapokat az iskolákhoz 2012. február 7-ig.
Az iskolai fordulók lebonyolítása a zárthelyi vizsgák szabályai szerint zajlik
2012. február 9-én, csütörtökön, 14-16 óráig.
A szaktanári javítás után az iskolák igazgatói felterjesztik a pedagógiai intézet
által megadott pontszám feletti dolgozatokat a pedagógiai Intézethez, kivéve az
I.c. és II.c. kategóriát, melyeknek kijavított dolgozatait megküldik a Magyar
Kémikusok Egyesületének 2012. február 21-ig.
A pedagógiai intézetek által felkért versenybizottság (ill. a „c” kategóriák
esetében az IKK Versenybizottság) felülbírálja a felterjesztett dolgozatokat,
összeállítja a megyei fordulóba behívandó tanulók névsorát, és megküldi azt a
Magyar Kémikusok Egyesületétének 2012. február 28-ig.
A Magyar Kémikusok Egyesülete megküldi a pedagógiai intézeteknek a megyei forduló
feladatlapjait a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban 2012. március 9-ig.
A megyei fordulók lebonyolítása a pedagógiai intézetek által felkért iskolákban
2012. március 13-án (kedden) 9 -13 óráig.
A pedagógiai intézetek az eredmények alapján elkészítik az országos döntőbe jutott
tanulók névsorát, kategóriánként. A névsort kiegészítik a kísérőtanárok névsorával,
akik a döntő értékelő munkájában is részt vesznek. A két névsort megküldik az
IKK Versenybizottságának (Magyar Kémikusok Egyesülete) és intézkednek a részvételi
hozzájárulás befizetéséről 2012. április 2-ig.
Az országos döntő Miskolcon lesz 2012. május 11-13 között.
A továbbjutás feltétele, módja az egyes fordulókból:
Az 1. fordulóban a szaktanári javítás után az iskolák igazgatói felterjesztik a pedagógiai intézetek
által megadott pontszám feletti dolgozatokat a pedagógiai intézetekhez, ahol felülbírálják
a felterjesztett dolgozatokat, és összeállítják a megyei fordulóba behívandó tanulók
névsorát. Az I.c. és II.c. kategóriában versenyzők dolgozatait az IKK Versenybizottság
bírálja felül, és dönt a második fordulóba hívásról.
A 2. fordulóban (megyénként egy helyszín) a javítást a pedagógiai intézetek által felkért megyei
versenybizottság végzi, az eredmények alapján elkészítik az országos döntőbe jutott
tanulók névsorát, kategóriánként. A benevezhető megyei létszámot az előző verseny
eredményeinek figyelembevételével határozza meg az IKK Versenybizottság, és még
az első forduló előtt megküldi a megyei pedagógiai intézeteknek. Az I.c. és II.c.
kategóriákban döntőbe kerülő tanulók létszámát és névsorát az IKK Versenybizottság
állapítja meg.
II. fővárosi/forduló helye a fővárosi tanulók részére:
Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai
Szakközépiskola
Cím: 1146 Budapest Thököly út 48-54
A verseny szakmai vezetője:
Baranyiné C.Veres Anna
igazgató helyettes asszony
Az eredmények közzétételének módja:
Az országos döntőn a verseny eredményhirdetése nyilvánosan és ünnepélyesen történik.
A versenyeredmények felkerülnek az internetre a http://www.irinyiverseny.mke.org.hu/ honlapon megtekinthetőek, valamint a verseny teljes anyaga (eredményekkel együtt)
megjelenik a Középiskolai Kémiai Lapokban.
Díjazás:
Az országos döntőn a verseny eredményhirdetése nyilvánosan és ünnepélyesen történik,
amikor kategóriánként, a létszámmal arányosan, 2-5 tanuló kap oklevelet, bronzplakettet
és a versenybizottság előzetes javaslatának megfelelő tárgy- és pénzjutalmat.
További versenyzők írásbeli dicséretet kapnak a helyezésekért, illetve a kiemelkedő
részeredményekért. A verseny egészére vonatkozó általános és szakmai értékek alapján
a 1998-ban alapított, pénzjutalommal és egyéb értékes tárgyjutalommal járó Irinyi-díjat kap a legjobb 9. osztályos és a legjobb 10. osztályos tanuló. Külön díjazásban
részesítjük a verseny valamelyik részében kimagasló teljesítményt elért tanulókat.
Kiemelt fontosságúnak tartjuk a tehetséggondozásban kimagasló szintű szakmai-emberi
teljesítmények elismerését, ezért külön díjazzuk a legeredményesebb felkészítő
pedagógusokat is.
A szervezők elérhetősége:
Magyar Kémikusok Egyesülete, 1015 Budapest Hattyú u. 16.,
Tel: 201-6883, Fax: 201-8056,
e-mail: irinyi@mke.org.hu
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell
a Javasriptet.